Cassandra Clare: Éjfél kisasszony (Gonosz fortélyok 1.)

Cassandra Clare új sorozatának szívfacsaró első része telis-tele van csillogással, bűbájjal és persze árnyvadászokkal…

Forrás

Kedvenc idézetek:

spoileres és hosszú, úgyhogy belinkelem IDE

„– Sok-sok éve már, hogy legutóbb szabadon megválaszthattam étkemet, szépséges hölgy, és most egy kehely eper szívem minden vágya.”

„– Ez fura – mondta Dru. – Mi van a vérrel? A filmekben mindig azonosítani tudják a halottakat a GPS alapján.

– DNS – helyesbített Ty.”

ez csak szimplán hosszú, IDE kattintva megnézhetitek

Kedvenc karakter: Ty, Julian, Cristina

Borító: nekem nagyon bejött, imádom, csodaszép

Történetvezetés: logikus és egybefüggő, kisebb hézagokat és túl gyors következtetéseket leszámítva

Karakterábrázolás: mindenkinek van egyedi vonása, könnyen megkülönböztethetők és szerethetők

Végkifejlet: függővég

Szerelmi háromszög: klasszikus értelemben véve nincs

Hát srácok, vegyes érzelmeim vannak a könyvvel kapcsolatban. Nagyrészt igen jó véleménnyel vagyok a történetről, de nem tudok teljes szívemből áradozni róla. Nekem valamiért hiányérzetem van. A történet öt évvel a Mennyei tűz után játszódik. Éppen ezért, hogy érteni lehessen mind a cselekményt, mind a karakterek közötti kapcsolatot, érdemes elolvasni az Árnyvadász világban játszódó többi kötetet is. Szerintem a Bane krónikák ismerete nem szükséges, de azért olvassátok el azokat is. J

A történet úgy kezdődik, hogy Emma nyomoz a szülei halála ügyében, mert nem hiszi el, hogy Sebastian és a sötét árnyvadászok lennének felelősek a meggyilkolásukért. Eközben több rejtélyes gyilkosság sorozat is történik a városban, több tündér is áldozatul esik. Emiatt ők a Los Angeles-i Intézet segítségét kérik a tettes felkutatásában. A hideg béke nem engedi, hogy az árnyvadászok tündérekkel kapcsolatos dolgokkal foglalkozzanak, mert a háborúban való bűnrészességük miatt ez lett a büntetésük. Aki ezt megszegi, súlyos büntetéssel kell szembe néznie. Ám a tündéreknek van egy aduásza. Átadják Mark Blackthornt, hogy segítse a felderítést, valamint az ügy lezárulta után eldöntheti, hogy maradni akar-e vagy távozik. Minderre elég szűkös határidő áll rendelkezésükre. Az alaptörténet ennyi. Látszólag a nyomozás áll a történet hátterében. Ám Cassie briliáns módon csűrte-csavarta a szálakat. A legfőbb történés ugyanis nem is a kutatás, hanem a szerelmi szál, amit már előre vetített nekünk az Árnyvadász akadémia történetei alatt is. Ez a szerelmi szál végig fogja kísérni az egész sorozatot, és én nagyon kíváncsi vagyok, hogy végül hogy fogja elrendezni a dolgokat az írónő. De erről majd a spoileres részben olvashattok bővebben. Valamint a szereplők kapcsolata és Mark döntését befolyásoló történések is fontos szerepet játszanak a történetben. Számomra ezek sokkal több értéket hordoztak, mint a vizsgálódás maga.

Kezdeti 70-80 oldal elég lassan indult be, de mivel egy egész új helyszínt és szereplőket kellett bemutatni, nem tudom ezt hibaként értékelni, mert unalmas nem volt. Inkább túl sok információ lett egyszerre beletolva a történetbe, ami miatt néhol nehézkesen haladtam vele. Az események is lassan indulnak be, csak a legvégén éreztem azt, hogy nah itt aztán igazán izgalmas a történés. Viszont ez sem zavart. Ami kissé bántott, hogy ebben a regényben is fellelhető az a fajta ismétlés, ami szerintem butának nézi az olvasót. Szerintem ez volt az, ami miatt nem tudom teljes szívemből szeretni ezt a regényt. Azt még megértem, hogy az elején össze kell foglalni az előzményeket, de azt egy könyvben sem tudom elfogadni, mikor ugyanaz a sztori vagy leírás 50 oldalanként megismétlődik, olyan érzés, mintha csak az oldalszámot akarná vele növelni, pedig erre semmi szükség. A könyv felépítése nekem nagyon bejött. A fejezet címek mind Edgar Allan Poe: Lee Annácska című versének soraiból áll össze. Az okát regény olvasása közben meg fogod érteni. Ez az összekötés nagyon tetszett. Néhány fejezetenként vagy egy-egy múltidéző részlet, mindegyik fontos szerepet játszik a szereplők személyiségének és cselekedeteinek megértése szempontjából.

Cristina és Emma

A karakterek felépítése és fejlődése olyan mértékű, hogy arról szerintem külön értékelést lehetne írni. Marknak kellett a legnagyobb utat bejárnia a regény alatt, ami baromi jól volt ábrázolva. Úgy érkezik meg, mint egy tündér, ráadásul náluk másképp telt az idő, így nehezen hiszi el, hogy a testvérei veszik körül. Én erre nem is gondoltam, mielőtt elkezdtem volna olvasni. Azt hittem, hogy megjelenik és minden tök jó lesz, de nem, ez nagyon jót tett a történetnek. Nagyon sokat megtudtunk a Vadűzésben töltött éveiről, a viszontagságairól, a mindennapjairól. Szívesen olvasnék róla egyszer egy teljes regényt, szerintem érdekes lenne. Cristina számomra üde színfolt volt az egész történet alatt, nagyon megkedveltem. Emmának is szüksége volt egy kívülállóra, akit a barátjának nevezhet. Viszont szerintem őt még nem ismerhettük meg teljesen, tartogathat nekünk meglepetést, ő és Diego is, aki a múltjának egy darabkája és a regény vége felé tűnik fel, elég fontos momentumokban szerepel. Diana, a nevelőnőjük karaktere számomra egy hatalmas kérdőjel, nem tudunk meg róla szinte semmit, amit meg igen, az homályba vész. Utalások tömkelege nuku információ.

Julian hozza az igazi felnőtt karaktert. Nagy felelősség felnevelni négy kisebb gyermeket. Sőt, számomra felfoghatatlan, hogy 12 évesen volt kénytelen felnőni, és hiteles apafigurát kellett mutatnia a testvéreinek, amikor még ő is gyerek volt. Van egy monológ a regény alatt, ami nagyon jól bemutatja, hogy Julian milyen kettősséget érez emiatt. Egyrészt nem akarja ő hozni a döntéseket, másrészt viszont nem akarja, hogy szétszakítsák a családját. Mark megjelenése lett volna neki a mentsvár, de ez sem úgy alakult, ahogy ő számított rá. Emma. Ő egy igazán badass karakter, aki sokszor csak a feje után megy, és nem gondol a következményekre. Nem igazán normális az, aki tudja, hogy démonok közé meg és nem hív segítséget. Az ilyen buta döntések nem tettek jót neki. Sokszor olyan érzésem volt, hogy kb. öngyilkos akar lenni tudat alatt. Erős női főhős, aki nem futamodik meg a veszélytől. Szeretem az ilyen szereplőket, de nekem mégis hiányérzetem van vele kapcsolatban. Azért érzek így, mert a szerelmi megvilágosodása olyan hirtelen és kusza módon lett bemutatva. Ilyen utalások voltak, hogy „Emma még nem tudta azt, amit a szíve már igen”, nem szó szerint, de ez volt a lényege, de szerintem ilyen nincs. Ha szeretsz valakit, ha szerelmes vagy valakibe, azt érzed. Értem én, hogy ezt ebben a regényben nem lehetett, de azt úgy is elő lehet adni, mint a másik félnél volt. Én azt jobban elhittem volna.

És akkor most ki kell térnem pár dologra, ami nem tetszett, de a történet és a könyv alakulása szempontjából nem mérvadó. Ruhák. Ruhakollekciók és leírások túlzott mértékű bemutatása. Ha valaki csak zoknit cserélt, már arról is volt tudomásunk, sőt, még a színéről és a mintájáról is felvilágosítást kaptunk. Olyan részletekbe menően voltak leírva, ami szerintem csak oldalszám növelés miatt volt, nem adott hozzá a történethez. A következő, Tavvy, a legkisebb testvér, 7 éves a regényben, mégis úgy van beállítva, mintha 4 éves lenne. Megértem, hogy két évesen átélt egy szörnyű traumát, viszont túlzásnak éreztem. Volt egy rész, ahol nyalókával a szájában futkosott, és mondta neki Julian, hogy ne tegye, utána, többször is feljött ez a rész, és mindegyiknél olyan érzésem volt, mintha egy kisbabával állnék szemben, nem egy gyerekkel. Nálunk is van a családban sok gyerek, tudom, hogy viselkednek, de nem így. A következő dolog, ami leginkább zavart, hogy a komoly részeket elviccelték. Mint például a következő:

– Egy ilyen, mint én – folytatta Malcolm – ötszáz olyannal ér fel, mint ti. Ha akarnám, hat másodperc alatt szénné égethetnélek titeket, és a hamvaitokkal kitömhetnék egy plüssmackót a barátnőmnek. Nem mintha most épp járnék valakivel – tette hozzá. – De amíg élünk, remélünk.

Ez akkor hangzott el, amikor épp megtámadták az Intézetet. Miért mondd ilyet valaki, aki 300 ellenséges emberrel néz szembe? Mármint a plüssmacis és barátnős utalásra gondolok. És az egész regény tele van hasonlókkal.

Ty és Julian

A legutolsó dolog, az maga a nyomozás volt. Nem igazán éreztem ezt a nyomozósdit, beszéltek róla, de mégsem láttam bele. Amikor kiderült, hogy ki a bűnös, az is olyan hirtelen történt, hogy csak kapkodtam a fejem, hogy miért? A magyarázat is légből kapott volt. Mindenesetre nekem a végéig titok volt, hogy ki a gyilkos, de valószínű azért, mert a vizsgálat nem rendesen kidolgozva. Amit meg kell még említenem, hogy a végén a dráma szerintem teljesen felesleges volt, simán megbeszélhették volna a dolgot titkolózás és hazudozgatás nélkül is, és úgy is lehetett volna egy jó befejezés és függővég, de így nekem nem annyira tetszett. Ezt a spoileres kitekintésben bővebben kifejtem.

Összességében elmondhatom, hogy egy jó regényről van szó, imádtam ismét árnyvadászok között lenni, várom a folytatást. Aki szereti ezt a világot, annak ez a regény sem fog csalódást okozni, viszont ha már az előző kötetek sem tetszettek, akkor ez sem lesz a szíved csücske. Úgy látom molyon, hogy az általános megítélése a könyvnek kiemelkedő, hiszen jelenleg 98%-on áll, én kicsit kevesebbre értékelem.

Nálam ez a könyv 4/5.