2017. február 28., kedd

Asszociációs kihívás #1



Sziasztok!
Két napja láttam meg a Molyon FairyDust nagyon kreatív kihívását, és egyből úgy gondoltam, hogy ezt nekem is meg kell csinálni! A linkekre kattintva meg tudjátok nézni az eredeti kiírást. Baromi ötletes, szeretném majd mind a 12 kihívást teljesíteni, remélem, hogy összejön! Kíváncsian várom a többi fordulót.

Az első gif-ről nekem V. E. Schwab könyve, az Egy sötétebb mágia ugrott be egyből. Akkor reagáltam így, mikor megtudtam, hogy megjelenik! Elő is rendeltem rá, csak egy hónapot kellett várni és ma már a kezembe is vettem :D Egy buszmegállóban el is kezdtem olvasgatni, mert volt időm, egy nénike meg olyan kedves volt, odaszólt, hogy jön a busz, aztán mondtam neki, hogy nem szállok fel, köszönöm! Úgy tűnt, ő igazán izgult azért, hogy le ne késem-e a buszt!

Amikor az Első sírhantot olvastam és szaftosabb jelenetkehez értem, akkor éreztem magam így :D :D Az erotikus regények nem az én asztalom, sokat buszozok, úgyhogy előfordult, hogy buszon vettem kezembe a regényt. Akkor még nem is tudtam, hogy ez egy erotikus regény! Nem szoktam fülszöveget olvasni, baromi olcsón lehetett Líra hőségakcióba megvenni, azért van meg. Amikor ilyen részhez értem a buszon, gyorsan körbe is néztem, hogy valaki esetleg nem néz-e rám rossz szemmel :D

LeinerLaura: Bábel… A szereplők annyira butaságokat cselekedtek és mondtak sokszor, hogy fogtam a fejem, hogy ezt most mégis miért? meg hogy? meg mi?? Aztán azért fogtam a fejem, hogy egyáltalán kézbe vettem a regényt. Nem volt jó élmény.

Amikor befejeztem Bessenyei Gábor: A jövő harcosai regényét, és rájöttem, hogy egyből el tudom olvasni a folytatás, akkor éreztem ilyet! Annyira tetszett, hogy nem tudtam volna várni a következő kötetre, egyből utána el is olvastam. Kár, hogy a harmadik részre még várni kell. Értékelések ITT és ITT!

Hát ide elég sok jelöltem van, sokszor sírok könyveken, filmeken, sőt, volt, hogy már zene is megríkatott. A teljesség igénye nélkül: Híd Terabithia földjére, Szerelmünk lapjai, Love Story (ezen annyira sírtam, hogy örültem, hogy nincs itthon a párom, pedig tisztában voltam vele, hogy mi fog történni, láttam már a filmet, de így is elkapott a bőghetnék), A kiválasztott, A hűséges

Ha kedvet kaptatok a kitöltéshez, kérlek, jelezzétek valahol a készítőnek, mert szeretné összegyűjteni a teljesítéseket! Holnap pedig érkezik egy Top5Szerda, ahol a top kitalált foglalkozásokat fogom sorba venni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése