2017. április 8., szombat

Tavaszköszöntő Book Tag



Sziasztok!
Tegnap egy nagyon jó kis Book tagbe botlottam, többször is szembejött velem az Internet bugyraiban, de már elsőre megfogott, és elhatároztam, hogy megcsinálom. A taget a Kis Könyves Bloggerek közösségének köszönhetjük, a névre kattintva eléritek a Facebook profiljukat, ahol az összes bejegyzésüket megtaláljátok. A légyege az, hogy bloggerek közös projektekben vesznek részt, közös témában posztolnak, ez a Tag is egy ilyen projekt része. Ebben a borongós időben jó egy kis tavaszt becsempészni a világba, még ha csak virtuálisan is.
Tavaszi szellő
Egy könyv, ami csupa optimizmus
Annak ellenére, hogy Jane elég rossz körülmények között indul, végig átjárt az optimizmus a könyv hallgatása közben. Egyszer volt egy kis rész, amikor kicsit megzuhant lelkileg, de ott sem éreztem, hogy feladta volna. Nagyon tetszett ez a regény, hangoskönyvben hallgattam, de biztos, hogy fizikai példányt is el fogom olvasni, már a könyvet is beszereztem.
Csörgedező patak
Egy történet, ami lassan hódította meg a szíved
Annyira lassan, hogy a második kötetre lett kedvencem a sorozat. Az első rész nekem nem nőtt a szívemhez, de a szereplők és a cselekmény a végére annyira felkeltették az érdeklődésem, hogy kézbe vettem a második részt is, és milyen jól tettem! Imádom! Nagyon várom már, hogy kijöjjön a folytatás! Mindenkit buzdítanék, hogy álljatok neki a sorozatnak, hogy mielőbb kiadják a harmadik részt!
Madárcsicsergés
Egy vidám könyv
Tavalyi év nagy kedvence az Acorenu mellett. Nagyon jókor talált meg magának ez a történet, imádtam! Nem az a rózsaszín habos babos szerelmi történet, bár nem kell tőle shakespeare-i magasságokat várni, írtam róla blog bejegyzést, ha kíváncsiak vagytok a gondolataimra, kattintsatok IDE.
Az első zsenge
Friss megjelenések, amik lázba hoznak
Kettőt tudnék mondani, amiket nagyon-nagyon várok már. Az egyik Morgan Rhodes: Királyok harca (ez már beszerzés alatt is van), a másik pedig Alexandra Bracken: Sötét hajnal (erre sajnos még várnom kell). Morgan Rhodes könyve azóta érdekel, mióta Regan videójában először láttam, utána elég sokszor szembejött velem a neten, és mikor a Menő könyvek nyáron bejelentette, hogy megjelentetik, hát ki tudtam volna ugrani a bőrömből örömömben. A másik regény egy trilógia befejező kötete, amit szintén már régóta ígér a kiadó, azt hittem, már tavaly decemberben a kezemben tudhatom a kötetet, de sajnos még várnom kell rá pár hetet, remélem hamarosan előrendelhető lesz a kötet.
Az első bimbók
Egy könyv, ami az első szerelemről szól
Ebben a világban savantok élnek, akik emberek, csak különleges képességeik vannak. Mikor egy savant megszületik, valahol világra jön a lélektársa, akit csak neki teremtettek. Ketten lesznek lelkileg egyek. Szerintem ez nagyon szép dolog, csak akkor van gáz, ha nem találod meg a párod. Én nagyon szeretem ezt a sorozatot, néha kell egy kis ifjúsági lányregény a sok gonosz dolog után, amik néha szembejönnek velem a könyvekben.
Aranyeső
Egy letehetetlen történet
Ezzel a könyvvel kicsit csalok, mert nem az egész könyv letehetetlen, de ha túllendülsz az elején, akkor éjszakákba nyúló olvasás élményt nyújt. Legalábbis velem így volt. Erről a történetről is írtam a blogon, ha szeretnéd elolvasni, IDE kattintva eléred. Mindenesetre azt elmondom itt is, hogy nagyon érdekes volt a világ és mágia felépítése a könyvben, Kell egy igazán szimpatikus főhős, akivel együtt tudtam szurkolni az egész könyv alatt. Tipikusan az a könyv, amit szerintem a legtöbb ember nagyon fog szeretni.
Virágszirmok
Egy könyv, amiben esküvő van
Ha jól emlékszem ebben a kötetben volt Luke esküvője, bár lehet az előzőben. Nem hiszem, hogy túl nagy spoilert elárulnék, ha megmondanám kivel házasodott össze, de inkább rátok hagyom a felfedezését vagy már úgyis tudjátok. Az árnyvadászok mindig is fontos helyet fognak elfoglalni a szívemben, ez volt az a sorozat, ami berántott a könyvmolyok világába pár évvel ezelőtt (meg persze a Harry Potter gyerekként, de utána kisebb-nagyobb kihagyások voltak), manapság viszont már nem nyújt akkora élményt a sorozat sajnos, azt hiszem kinőttem belőle.
Szikrázó napsütés
Könyvek, amikről a tavasz jut eszedbe
Különösen EZZEL a borítóval. Ha erre a könyvre gondolok, mindig egy virágos hegyoldal jut eszembe. Gyerekként elég sokszor láttam a filmadaptációt, nemrég fedeztem fel, hogy ez eredetileg könyv, szóval az „egyszer szeretném elolvasni” listámra is került gyorsan. Mostanában elég sok könyv van a TBR listámon, így szerintem nem a közeljövőben kerül rá sor, de még elég sokáig szeretnék élni, tuti egyszer elolvasom!
Harmatcsepp
Egy könyv, amit mostanában olvastál és megkönnyezted
Sajnos arról a történetről nem írhatok, amit a legutóbb olvastam, és aminek a végét végigbőgtem, pedig igazán jó lenne. Elnézve az olvasmánylistámat, magamra se ismerek, mert előtte tavaly decemberi könyv van, amin sírtam, ami azért meglepő, mert elég könnyen megkönnyezek egy-egy regényt. Gayle Forman: Ha maradnék című regényét annak ellenére végigbőgtem, hogy tisztában voltam vele, hogy mi fog történni. Láttam a filmet, és nagyon tetszett, azért is olvastam el a regényt. Nem nyújtott akkora élvezetet, mint a film, de így is szerettem, csak valahogy hiányérzetem lett a végére.
Serkenő fű
Kezdő író könyve, amit mindenkinek ajánlanál
Nagyon régóta szemeztem már a könyvvel, mióta Gábor nyereményjátékot hirdetett és el lehetett olvasni az első 6 fejezetet, nagyon megfogtak a szereplők és a történet is. Aztán idén januárban sikerült is végre elolvasni (és a folytatást is). Én nagyon szerettem, szerintem érdekes és izgalmas volt, erről szintén készült bejegyzés a blogon, melyet IDE kattintva elérhettek.
Húsvéti nyuszi
A kedvenc fantasy világod vagy lényed
Ez nagyon nehéz kérdés, mert a fantasy a kedvenc zsánerem, és sok jó közül nehéz egyet választani. Azt hiszem a Harry Potter lesz a legmegfelelőbb választás. Nagyon szívesen élnék ebben a világban (bár az is lehet, hogy benne élek, csak mugliként nem tudok róla), mindig is imádtam a könyveket, a filmekből csak az első hármat láttam, a harmadik annyira nem tetszett, hogy nem tartottam fontosnak a többi filmet is megnézni. Régi vágyam, hogy egyszer meglegyen nekem is ez a sorozat a polcomon, méghozzá EBBEN a kiadásban. Úgy terveztem, hogy ha egy évben egy könyvet sem veszek, akkor a következő évben berendelem a díszdobozos kiadást, de tudjuk, hogy ez lehetetlen, így meg kell várnom a lottó ötöst!
Ez lett volna az én kis tavaszváró book tag összeállításom, mire végeztem, nálunk a nap is kisütött, a kedvem is jobb lett, remélem rátok is ilyen hatással lesz! A tag szabadon vihető, ha kedvet kaptatok a kitöltéshez, viszont mindenképp jelöljétek forrásként a Kis Könyves Bloggerek társaságát!

Virágszirmok forrása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése