2017. május 24., szerda

Top 5 Szerda #19

Egy téma, öt könyv, toplista a Top 5 Wednesday keretében.

Sziasztok!
Újabb fordulóhoz érkeztünk. A mai téma nehezebb volt, mint elsőre gondoltam. Mellékszereplőket kellett összeszedni, de nem akármilyeneket, hanem kisebb mellékszereplőket. Olyanokat, akik a cselekményhez nem járulnak nagyon hozzá, de neked mégis a szíved csücske. A csoportban úgy írta ezt le Sam, hogy míg Ron és Hermione mellékszereplők, addig mondjuk Oliver Wood vagy Dean Thomas kisebb szereplő a Harry Potterben. Persze mindenki egyedileg ítéli meg, hogy ki milyen szerepet tölt be egy történetben. Ezért is volt kissé nehéz összeszedni, mert nem tudtam, hogy egyik másik most fontosabb mellékszereplő, vagy csak nekem van olyan érzésem, mert bírom őket. A Goodreads csoport linkjét ITT eléritek. Következzen az ötös lista! A bejegyzés alján megtaláljátok a többi résztvevő bloggert, amint az övék is kikerül, frissítem a linkekkel!
Karen Marie Moning: Tündérkrónikák című sorozatában ismertem meg. Ebben még csak mellékszereplő, viszont már megjelent egy spin-off sorozat, melyben ő a főszereplő. Ezt még nem olvastam, de biztos az is nagyon jó. Danit azért szeretem, mert nagyon belevaló, annak ellenére, hogy milyen fiatal. Nem hagyja magát lerázni, és amit kigondol, azt meg is valósítja. Sok ilyen főszereplőre lenne szükség, hogy ne csak a picsogást hallgassuk a YA könyvekben.
4. Fred és George Weasley
Őket sajnos nem tudom kettészedni. A Harry Potter sorozat ügyeletes viccmesterei. Imádni valóak, viccesek és mindig úgy intézik, hogy megússzák a dolgot. Nélkülük nem lenne olyan a sorozat, amilyen. Bár tény, hogy nem ők alakítják a fő történetszálakat, ennek ellenére úgy vélem, hogy a humor és egymás ugratása egy iskolában elengedhetetlen. Nem is lenne hiteles az iskolai élet leírása, ha nem lennének ők, akik elkövetik a különböző csínyeket!
Veronica Roth: A beavatott című sorozatának egyik szereplője. Bár a sorozat nem nőtt a szívemhez, ő volt az egyik kedvenc szereplőm. Reméltem, hogy fontosabb szerepet szán neki az írónő, de így is imádtam. Mármint őt, a sorozatot nem. A végére már olyan mérges lettem, hogy majdnem falhoz vágtam, de az egy másik történet. Uriah nagyon kedves, bátor, mindent megtesz a családjáért, és igazi jó barát. Olyan nézeteket vall, és úgy cselekszik az egész regényfolyam alatt, hogy vele tudtam a leginkább azonosulni. Bár én nem ilyennek képzeltem el a karakterét, mint a filmben megalkották.
2. Roran
Christopher Paolini Eragon sorozatának kemény legénye. A sorozat szerintem baromi jó, sokan mondják, hogy érződik rajta A gyűrűk ura ráhatás, és az, hogy Paolini fiatalon kezdte el írni a regényeit, de én egyiket sem éreztem rajta. Elég realistán vannak ábrázolva benne a csatajelenetek, néhol talán túlzón is. Roran egy olyan karakter, aki szerintem egy kicsit bekattant attól, hogy szinte mindent elveszített az életben, ettől olyan erőre kapott, olyan elszántság lett úrrá rajta, ami egy ellenállás vezérévé tette. Nagyon szimpatikus volt a karaktere, bár kissé erőszakos és forrófejű, de mindig helyén van a szíve. Saphira és Brom mellett ő a kedvencem az egész sorozatból.
És végül, de nem utolsó sorban, ő, aki sokunk szívébe belopta magát, az Árnyvadász világ partijainak házigazdája, New York fő boszorkánymestere Magnus Bane! Itt kissé szokás szerint csalok. A Végzet ereklyéiben főbb szereplő, a Bane krónikákban főszereplő, de az Árnyvadász akadémia történeteiben, A pokoli szerkezetekben és a Gonosz fortélyokban is csak mellékszereplőcske, úgyhogy mindenképp be kellett csempésznem a lista élére. Magnusban azt szeretem a legjobban, hogy tudja, mikor kell viccesnek lenni és mikor van szükség a komoly arcára. Azt mutatja, hogy őt nem érdeklik az árnyvadászok, de mégis mindig segít, ha úgy adódik. Fontos szerepet tölt be az alvilágban, és ezt nem veszi félvállról. Tudja honnan jött, és hova tart. Mindemellett megnyerő a kisugárzása, humoros és elbűvölő!
Nagyon szívesen beletettem volna még Finnicket, az Éhezők viadalából, de őt már tényleg fontos mellékszereplőnek éreztem, de mindenképp szerettem volna megemlíteni! Nektek van kedvenc mellékszereplőtök? Ha van kedvetek, csatlakozzatok hozzánk, hogy hétről hétre új és érdekes témákkal töltsük meg az internet végtelen bugyrait. Jövő héten olyan könyves világokról lesz szó, amiből már kinőttem. Várlak titeket akkor is!

További résztvevők: Arwen, Dorka, Tubica, Wandamaci

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése