2017. szeptember 30., szombat

Ezeket fogom olvasni! #5

Októberi tervekről bővebben!


Sziasztok!
Amióta elkezdtem ezt a rovatot, ez az első hónap, hogy a könyvtár, a kihívások és a Mini-könyvklub nem tölti ki az egész hónapot! A bőség zavarában hirtelen nem is tudtam eldönteni, mit is akarok olvasni! De azért kitaláltam az októberi menetrendet! Előre vetítem, hogy engem a Halloween nem hoz lázba, így nem lesznek borzongató könyek a TBR listámon. Úgy gondoltam, hogy mostantól megfordítom a sorrendet, és a hónap utolsó napján hozom ezt a típusú bejegyzést, az olvasás összegzést pedig a következő hónap elején. Olyan indíttatásból gondoltam ezt így, mert még az utolsó nap simán be tudok fejezni egy könyvet. Az elmúlt két alkalommal is ez történt.

Már elkezdtem, és elég jól állok vele, de nem fogom szeptemberben befejezni. Nem állok olyan jól, mint szeretnék, ezen a héten nagyon kevés időm jutott az olvasásra. Van egy fontossági sorrend az életben, és most ez csúszott a leghátra, de majd bepótolom. Tegnap éjszaka megint nagyon beszippantott, pár óra alatt letoltam 100 oldalt, ha ma csak olvasnék, meglenne simán, de mivel könyvtárba is megyek, meg valószínű el is utazunk, nem hiszem, hogy tudnék ennyit olvasni.

Mini-könyvklub klasszikus irodalom körében megszavazott regénye! Már nagyon régóta el szerettem volna olvasni, úgyhogy külön örültem, hogy ezt szavaztuk meg. Bár a Szép új világnál is biztos, hogy ezt írtam volna. Sok mindent nem tudok róla, csak annyit, hogy LMBT, és szerintem nagyon nagy bátorságra vall ilyen típusú könyvet írni az 1800-as évek végén.



Ezt a könyvet Niitáától kaptam kölcsön. Próbáltam most visszakeresni a molyon, hogy hol is jött ez szóba, de nem találom. Megjelenéskor már nagyon kíváncsivá tett ez a könyv, és bár imádok fantasyt olvasni, úgy érzem, jót fog tenni egy kis váltás. Annyit tudok a könyvről, hogy eltűnt hat gyerek, és évekkel később csak öten kerülnek elő. Mi történt a hatodikkal? Hamarosan megtudom! A borító nagyon király szerintem!


Igen, jól látjátok, ez egy angol nyelvű könyv! Múltkor, mikor könyvtárban jártam, felnéztem az idegen nyelvű részlegre, mert már régóta érlelődik bennem, hogy angolul kéne olvasni. Nem akartam én semmit se kihozni, csak körülnézni, hogy mégis kb. miket tudok majd kihozni. Hát az eszem megállt! Olyan könyvek vannak nálunk, mint az Illuminae files első két része, a Shades of Magic első két része, meg ez is! Könyörgött a polcról, hogy hozzam haza. A buszon hazafele bele is olvastam, úgy gondolom nem lesz gond a megértésével, majd meglátjuk!

Nagyon régóta vár már ő is olvasásra, Gothic nemrég elolvasta, és írt róla értékelést, aminek olyan kezdete volt, hogy inkább nem is olvastam tovább, majd ha elolvasom a könyvet. Úgyhogy elolvasom, hogy azt is minél hamarabb elolvashassam, mert hát érdekel. Nagyon sok jót hallottam erről a könyvről, az íróról és az egész világról, kíváncsian várom, hogy engem is magával ragad-e.


Látod Abstractelf? Eljött az idő! Hamarosan kibeszélhetjük ezt a könyvet is! Ő az egyik legrégebben várólistán lévő könyvem. Már január óta a birtokomban van, és még mindig nem jutottam oda, hogy kézbe vegyem! De most nem húzom tovább, nagyon kíváncsi vagyok rá, főleg, hogy Abstractelffel a minap meg is emlegettük ezt a könyvet. És látjátok ezt a borítót? Ez is valami csodálatos!


Ezt a könyvet választotta nekem októberre Readergirl! Milyen régóta szerettem volna már elolvasni, el se hiszitek. A könyv úgy került hozzám, hogy Kálmán rokonságánál volt egy valag könyv, ami nem kellett nekik, hogy nézzek szét köztük. Inkább olyan könyvek voltak, amik engem nem igazán érdekeltek, de őt hazahoztam. És itt az ideje, hogy el is olvassam!



Úgy gondolom, hogy teljesíthető terveket állítottam magam elé, és mindet sikerül majd teljesítenem októberben, főleg, hogy hosszú hétvége is lesz. Ezeken kívül szerintem hangoskönyvbe végighallgatok pár Rejtő történetet is. Az olvasás összegzős bejegyzés hétfőre csúszik, mert holnap egy különlegességgel készülök nektek ez alkalomra! Remélem, tetszeni fog nektek!

2 megjegyzés:

  1. Lépcsők városa!! <3333333333 Erre kíváncsi leszek, nagyon! Meg a Dorian Gray-re és a Tövisek hercegére. Mindegyiket ki kell tárgyalnunk! *-*

    VálaszTörlés