Beck Zoltán (30Y) interjú – Music Projekthét 2017

Sziasztok!

Igaz, hogy a Music Projekthét múlt vasárnap véget ért, viszont beérkezett hozzám még egy interjú, amit szeretnék veletek megosztani. Úgy gondoltam, ha nem bánjátok, még a projekt keretein belül hozom ezt is, így aki rákattint a „Projekthét” címkére, egyben látja majd az összes ilyen bejegyzést. Nagyon örültem, mikor Beck Zoltán, a 30Y énekese elvállalta a felkérést, ugyanis imádom a zenéjüket, imádok a koncertjeikre járni, mikor tehetem. Fontos részét képezték a tini éveimnek, ezáltal a felnőtt énemre is kihatással voltak. Az én egyik kedvenc dalom tőlük a Sötét van, hallgassátok meg, teljesen nosztalgikus hangulatba kerültem tőle. Az együttes honlapjáról IDE kattintva tájékozódhattok, mikor és hol tudjátok élőben is élvezni a zenéjüket!

Köszönöm, hogy időt szakított a kérdéseimre. Először is szeretném megjegyezni, hogy magam is ajkai születésű volnék, a gombás szökőkút mellett elhaladva mindig eszembe jutott a Teremtős. Nagyon jó hangulatú koncerteket ad a 30Y, többször is hallottam Önöket élőben játszani, egy koncert különösen megmaradt bennem, a Kaszinóban léptek fel és olyan kis családias volt, hogy a közönségből rengeteg embert ismertem, erre nagyon emlékszem, pedig már ezer éve volt. Úgy látom, most egy pár hétig nem lesz fellépésük. Hogyan szokott kikapcsolódni, mivel tölti a szabadidejét?

Beck Zoltán: Megküzdök a magázódással – az mindig nehéz feladat. Nincs szabadidőm, valahogy azt képzelem, hogy a szabadidő-fogalom hiányzik a szótáramból. Érdekelnek dolgok, azokkal foglalkozom, legyen az egy dal, egy recenzió, egyetemi előadás vagy zenekari próba. A koncert nem a semmiből születik, hanem az állandó benne-levésből, így aztán a nyilvános elfoglaltság – amilyen mondjuk egy koncert – intenzív, de kisebbik része a mindennapjaimnak.

Szeret olvasni? Mit nyújt Önnek az olvasás? Jut ideje rá a hajtás mellett?

B. Z.: Ritkán van alkalmam nem-hivatásos olvasónak lenni. Részben azért, mert irodalmárként sok szöveggel foglalkozom, vagy például a tavalyi magyar nyelvű könyvtermést a Libri-díj zsűritagjaként olvastam. Ami azt jelenti, hogy az élményszerű, magáért való olvasás nagyszerű, de ritka ajándék. De ez legalább annyi pozitívummal is jár: követem író barátaim dolgait, olykor kéziratokat olvasok, még megjelenés előtt, vagy amolyan alkalmi szövegeket, és sok olyan kötet jut el hozzám, amik egyébként lehet, hogy kimaradnának. Most például Bödőcsöt, Tóth Krisztát és Szálingert olvasok párhuzamosan, mondjuk így, kedvtelésből.

Milyen műfajú könyveket részesít előnyben?

B. Z.: Inkább tudom azt megmondani, mit nem olvasok nagyon: ritkán olvasok krimiket, vagy általában lektűröket. Ugyanakkor szeretem a fikciós autobiográfiákat, a kevert műfajú vagy több művészeti ágat is átmozgató szövegeket, olyanokat, mint Kiba Lumberg rajzos naplóját, vagy éppen Davide Toffolo képregény-könyvét. De javarészt regényeket és versesköteteket olvasok: Balogh Attila, Háy János, Rafi Lajos, Jónás Tamás, Krasznahorkai kötetei voltak rám mostanában nagy hatással, ha hirtelen sorolnom kellene.

Papír alapú vagy elektronikus könyveket szokott inkább olvasni?

B. Z.: Szépirodalmat mindig könyvként, papíron. Újságot is így szeretek olvasni: az ÉS-t vagy a Jelenkort, mondjuk. A szakirodalom esetében a keresgélést, olvasást inkább a világháló segíti.

Hol szokott olvasni? Van olvasós kuckója?

B. Z.: Nincs kuckóm, dolgozószobám sincsen. Pontosabban a házunk mindegyikőnk kuckója – azért élünk együtt az Epivel, mert szeretünk együtt lenni, nem kell elvonulnunk: a teraszunk is igazi közösségi tér, de ez nem jelenti azt, hogy ez nem lehet legalább annyira az egyedüllét tere is. A dalokat is így írom: a lányok napokig hallgatják, és néha szólok, hogy most már ne csak alapzajnak tekintsék, hallgassanak bele, és olyankor a kutyánk is odaül, aztán mindenki csinálja a maga dolgát tovább.

Milyen a tökéletes könyvélmény az Ön számára?

B. Z.: A könyv határozza azt meg: ha nem teszi, akkor valószínűleg az nem elég jó könyv – vagy én nem vagyok éppen jó befogadó.

Szokott könyvet félbehagyni, ha nem tetszik, vagy mindenképp végigolvassa?

B. Z.: Van, hogy elengedek könyveket. És nem feltétlenül azért, mert nem tetszik a szöveg. Olykor egyszerűen nem vagyok alkalmas annak a könyvnek az olvasására.

Miután befejez egy jó könyvet, meg szokta beszélni valakivel?

B. Z.: Ha írnom kell róla, akkor inkább azután, hogy megírtam a könyvről a szöveget. Fontos, hogy pontosan rögzítsem a könyvről alkotott véleményemet, elgondolásaimat. De azután mindenképpen beszélgetünk róla – olykor akár éppen a könyv szerzőjével.

Létezik egy olyan kifejezés, hogy „book hangover”, ha olyan könyvet olvas az ember, ami érzelmileg megterhelő, utána sokan nem tudnak új könyvbe kezdeni, mert még az előző hatása alatt állnak. Önnel is előfordult már ilyen?

B. Z.: Inkább egy adott könyv témája tud megterhelő lenni – ha jól megírt könyvről van szó. Zoltán Gábor tavalyi regénye ilyen volt, nehezen lehetett a szorongást eltolni magamtól utána.

Melyik típusú történetet szereti jobban, a karakterközpontú vagy az eseményben gazdagabb, cselekményorientált könyveket?

B. Z.: Ha egy könyvnek van saját világa, akkor teljesen mindegy: Ammanitit pont úgy szeretem, mint mondjuk Esterházy-t.

Van kedvenc írója, kedvenc könyve?

B. Z.: Nincs, bár sráckorom néhány olvasmánya alapvetően meghatározza a világhoz való hozzáállásomat, azt hiszem. Ilyen mondjuk A Pál utcai fiúk vagy a Zabhegyező.

Ha egy lakatlan szigeten kéne hosszabb időt eltöltenie, melyik három könyvet vinné magával?

B. Z.: Nem vinnék könyvet, kellene a hely más dolgoknak. De biztos vinnék valamit: ceruzát, papírt, hogy írni tudjak.

Van olyan könyv, amit Ön szerint mindenkinek el kellene olvasni?

B. Z.: Biztosan, és tartok tőle, hogy ezek közül jó néhányat én sem olvastam.

Idei vagy tavalyi év legnagyobb meglepetése az Ön számára?

B. Z.: Nincs ilyen.

Melyik könyves karakter helyébe lépne szívesen egy időre?

B. Z.: Képregény-figura lennék inkább, mondjuk Tin-Tin: egy élet tele kalanddal és könnyűséggel.

Mi alapján választja ki a következő olvasmányát?

B. Z.: Nem választok általában: a könyvek szembejönnek, inkább csak felkészülve, nyitottan várok.

Utána szokott nézni az interneten? Keres róla ajánlásokat? Van olyan könyves közösségi oldal, amit rendszeresen látogat? Esetleg könyves blog vagy hírportál, ahova időnként visszatér?

B. Z.: Olvasok könyvekről: recenziókat, kritikákat, a régebben megjelentek fogadtatástörténetét eleve izgalmasnak találom – ezekben az emberi gondolkodás alakulástörténetének is nyoma van.

Mit gondol arról, hogy a mai fiatalok nem olvasnak, Ön is így látja?

B. Z.: Javarészt egyetemistákkal találkozom, főként bölcsészekkel – nekik dolguk olvasni. A betűk egyébként körbevesznek minket, nem lehet nem-olvasni. Szóval nem az olvasás a kérdés, inkább az, hogy mit és hogyan olvasunk.

Dalszövegíróként, zeneszerzőként és íróként is tevékenykedik. Honnan nyeri az ihletet? Van író, akit példaképnek tekint? Elképzelhető, hogy a közeljövőben publikál újabb verseket?

B. Z.: Nem volt példaképem soha – nem hiszem, hogy ilyen etalonok léteznek. A magam által használatba vehető legérvényesebb nyelvet keresem, nem másvalakiét. Nagy alkotók és alkotások vannak. A kérdés második felében felvetettekkel kapcsolatban meg: nem írok verseket, egyáltalán nem, és ha olykor meg is jelenik nyomtatásban egy-egy dalszöveg, mint mondjuk a Vörös Postakocsi-ban, az úgy, papíron is dalszöveg – nem akar versnek látszó tárgy lenni, hanem inkább egy hiányos dal, aminek most csak a szövege létezik. A vers önmagában létező, a dalszöveg pedig dalként tud csak létező lenni – így, leírva a sejtése lehet a dalnak, utalás valamire, nem az állítása annak.

Honnan jött az ötlet a Hamupipőkéhez? Nagy kihívás volt dalszövegek után színpadi előadást írni?

B. Z.: Rozs Tomi barátom keresett meg azzal az elgondolással, hogy egy bábjátékhoz írjam újra sajátos nézőpontból ezt a mesét: egy öregedő galambpár dialógusából, emlékezéseiből, akár hiányos vagy kétséges emlékeiből. Mikor végeztem a szöveggel, felolvastam az akkor még tényleg kicsi lányunknak: nagyon szerette. Jó játék volt, és az előadásszámból láthatóan sikeres is.

Mik a tervei a közeljövőben? Dolgoznak új dalokon? Esetleg kilátásban van újabb színpadi előadás?

B. Z.: Sárközy Zoltánnal, azaz Papával és a 30Y-nal 2015-ben táncmesét írtunk, A kis herceg történetét a Pécsi Balett számára, nagyszerű élmény volt. A színház világa a zenei elbeszélés oldaláról is kifejezetten izgat bennünket, azt az alkotó közösséget, amit 30Y-nak nevezünk. De alapvetően zenekar vagyunk: az néhány fickó, aki az együttzenélésben kommunikál egymással és a világgal.

Köszönöm, hogy vállalta a felkérést, és válaszolt a kérdéseimre, megtisztelve érzem magam! Könyvélményekben és sikerekben bővelkedő időszakot kívánok neked!

A lenti playlisten megtaláljátok a többi Projekthét résztvevőt, akik blogján a témába illő bejegyzéseket találtok. Nézzetek náluk is körül, érdemes, nekem elhihetitek! Nektek mi a legkedvesebb 30Y élményeket? Van kedvenc dalotok tőlük? Kíváncsi lennék a Ti sztoritokra is!

#01	Virág	-	Never Let Me Go	►
#02	Annie	-	Lap lap után	►
#03	Réta	-	HaBár, a könyves kocsma	►
#04	Ashley Redwood	-	Fleur de Livre	►
#05	Neverhood	-	Neverhood's Diary	►
#06	K. A. Hikari	-	Írásaim Tárháza	►
#07	Dorka	-	Anya olvas	►
#08	Wandamaci	-	Wandamaci (könyv)birodalma	►
#09	Gothic	-	Goodbye Agony	►
#10	Sára	-	Metaforaszennyezés	►
#11	Csokitorta	-	Varázstinta	►
#12	Barby Malik	-	Kitablar	►
#13	Molly	-	Coffee and Manga	►
#14	Perpetua feat. Indie	-	Könyvjelző	►
#15	Kovkira	-	Miss Library	►
#16	Sol	-	Könyvvadászok	►