2017. november 8., szerda

Top 5 Szerda #41

Egy téma, öt könyv, toplista a Top 5 Wednesday keretében.



Sziasztok!
A novemberi témákat elég későn kaptuk meg, és a november 1-i rohanás és családlátogatás után már sajnos nem maradt időm, hogy kitaláljam a könyveket. Úgyhogy az előző heti téma kimaradt, de ezen a héten nem ússzátok meg! Bár azóta sem tudom, hogy milyen könyveket szedtem volna össze hozzá. A mai téma: könyvszereplők, akiket nem akarsz szeretni, de nem tudod őket nem kedvelni. Én ezt úgy értelmezem, hogy alapvetően negatív, gonosz szereplők, akiket valamiért mégis kedvelsz. Ez sem épp egyszerű téma, de azért megbirkóztam vele! A Goodreads csoport linkjét ITT eléritek. A bejegyzés alján megtaláljátok a többi résztvevő bloggert, amint az övék is kikerül, frissítem a linkekkel, addig a blogjaik linkjét teszem a neveik alá!

Ő egy igazán kivételes karakter, mivel ő egy mesterséges intelligencia. Egy szemétládának van beállítva, de kifejezetten megkedveltem őt! Nem hiszem, hogy jó barátok lennénk, mert engem is simán feláldozna, hogy ő lehessen a világ ura. Nagyon bírtam az eszmefuttatásait, hogy következetesen mindenkit le akart igázni, és azt, hogy nem változott meg.




Róla már többször volt szó, azért került fel a listára, mert régóta az egyik legjobb gonosz karakter, akiről olvastam. Nem feltétlen értettem egyet az indítékaival, de megértettem az okokat. Az más kérdés, hogy én ettől még nem lettem volna egy gonosz némber, aki még a saját családját sem kíméli. Viszont intelligens, bárkin átgázol a céljai érdekében, ő is következetesen gonosz, nem lehet megingatni, és gondolkodik, ami sokszor nem mondható el a negatív szereplőkről.


Ő egy magának való, goromba fráternek van beállítva, aki nem igazán viszonyul pozitívan a gyengébbik nemet képviselő ms. Lane-hez az elején. Én már ekkor is nagyon bírtam, mert olyan jó dumája volt és Mac eléggé hisztis volt az elején, kellett neki egy ilyen bunkóbb karakter, hogy rendbe tegye! A végére még inkább megkedveltem a fickót! Sokan odáig vannak érte amúgy is, mert jóképűnek és sötét múltúnak van beállítva, ez a kettő pedig a lányoknál sokszor nyerő kombó.


Ő az ellenséges vonalak túl oldalán helyezkedik el. Nem akarok a sztorihoz nagyon spoilerezni, így nem részletezném, hogy mint és hogy alakulnak a dolgok. Lényeg az, hogy főhősünk rengeteg időt tölt vele, ami alatt megismerjük őt és a szándékait is. Én már az elejétől fogva kedveltem őt, a végére pedig az egyik legkedvencebb karakterem vált belőle. Bátor volt, okos, tudta, mikor mit kell tenni, még kedves is volt, mikor arra volt szükség. Még mindig bánt, hogy magyarul elkaszálták a sorozatot.


Talán ő egy kicsit kakukktojás a listában. Ő nem volt igazán negatívnak beállítva, de én úgy éreztem, hogy talán nem kéne kedvelnem! Egy nőcsábász vámpír, de festeni azt oltárira tud! A random szexjelenet a tárgyalóteremben sem tett épp pozitív hatást a megítélésére, de a dumáját nagyon bírtam! Tipikus szépfiúnak képzelem el, izmos testtel, aki azt hiszi, hogy minden lány ledobja magáról a bugyit, mikor meglátja. Ezt tudja is magáról, és ehhez mérten viselkedik.

Ez a hónap nem nagyon kedvez nekem! Jövő heti témánk szerint olyan karaktereket kellene összeszednünk, akikbe gyerekként menthetetlenül szerelmesek voltunk, „nosztalgikus könyves pasik” néven fut a téma. Ha olvastátok az eheti Book Blogger Test-et, amit kitöltöttem, ott írtam is, hogy ez rám nem nagyon jellemző. Még ki kell találnom valami más megoldást, hogy ne hagyjak ki egy hónapon belül két témát is, mert nem szeretném! Nézzetek be a többiekhez is! A múlt héten két új taggal is bővültünk, amíg nincs meg az eheti bejegyzésük, ezen a héten nekik a múlt heti Top 5 Szerda bejegyzésüket mutatom meg nektek!
További résztvevők:
T5W bejegyzések:
ArwenDóriDorkaFruzsiGothic FleurLuthien LovemagicVicky

Többiek:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése