2018. január 27., szombat

Öt könyv, amit még beszerzek az év első felében


Sziasztok!
Igaz, hogy terveim szerint az amúgy is birtokomban lévő olvasatlan könyveket tervezem olvasni, melyről bővebben ITT is olvashattok, hogy mik ezek, mégis vannak olyan könyvek, amiket ezek mellé még nagyon szeretnék megvenni. Ezek mind olyan könyvek, amik már tavaly vagy a korábbi években megjelentek. Az új megjelenésekkel nem vagyok igazán tisztában, amint közelebb leszünk a Könyvfesztiválhoz, biztos több hír lesz, és valószínűleg én is jobban fogom figyelni, ám jelenleg nem koncentrálok az új megjelenésekre.
A sorozat első részét megkaptam karácsonyra, és szinte biztos vagyok benne, hogy amint elolvasom az első részt, egyből kézben szeretném tudni a folytatást. Ráadásul nagyon király a borítója is. A Fumax kiadó nagyon igényes kiadványokkal indul a piacon, baromi jól néznek ki a polcon, ráadásul belül is frankók. Ő pedig egy sárkányos történet, amivel engem simán le lehet venni a lábamról.


Róla eddig még nem nagyon beszéltem, de már régóta nagyon szemezek a sorozattal. Sok jót hallottam már róla, de leginkább akkor került a figyelmem középpontjába, mikor a sorozat előzménytörténetének első részét kihozta a Fumax, ami A Koronatorony volt. Innen indult az imádatom a borító tervezője, Marc Simonetti iránt is, aki, mint utólag megtudtam, már több általam nagyon kedvelt borítót is tervezett. Nagyon tehetséges, imádom a képeit. ITT megtaláljátok a Facebook oldalát, nézzetek körül!

Tavalyi év egyik legkedvencebb könyvének folytatása, egyértelmű, hogy a listán a helye! Nagyon egyedi és kreatív világnak találom A megtört föld trilógia világát. Nagyon jól fel van építve, ezzel az elbeszélés móddal még nem találkoztam, érdekes volt, volt mondanivalója, társadalmi kérdéseket feszegetett, látványosan kerültek elénk a képek, élénken élnek még mindig bennem. Nagyon várom, hogy folytassam a sorozatot.


Szintén. A Lépcsők városa, ami ennek a könyvnek az első része, lett végül a legnagyobb kedvencem a tavalyi évben. Ennek nagy részben a főszereplő, Shara volt az oka, akit nagyon megkedveltem. Bennett szintén nagyon látványos világot épített fel, látszik, hogy nagyon sok energiát fektetett a háttértörténet és a mitológia felépítésébe és a látvány megtervezésében. Izgalmas és érdekes volt az istenek és az emberek kapcsolatáról olvasni, az elnyomás mindkét oldalról bemutatott és alátámasztott. Nagyon érdekes volt, imádtam. (Update! Jön a harmadik rész március elején! Infók ITT!)

Nyáron szeretnék vele megismerkedni. Addig már tényleg a saját könyveimet szeretném nagyrészt olvasni. Viszont szeretném beszerezni, amint lehet, mert szívesen venném, ha bármikor lekaphatnám a polcról. Sok embertől, itthon és külföldön egyaránt, hallottam, hogy Hobb a fantasy egyik legnagyobb alakja. Szeretném tudni, hogy miért mondják ezt az emberek. Szeretném ismerni ezt a világok, hogy mitől olyan jó ez a fantasy világ, amit felépített. Biztos vagyok benne, hogy én is szeretni fogom, azért is szeretném megvenni.

Ő lenne az az öt könyv, amik a szűkösre szabott könyvvásárlási limitembe mindenképp szeretném besuvasztani. Mondhatnám úgy is, hogy öt fantasy könyv, de én nem áltatom magam azzal, hogy másik könyvet is akarnék venni. Kivéve, ha Rain Arlender, őt biztos beszerzem, ha jön új könyve. Ti milyen könyveket terveztek beszerezni a közeljövőben? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése