2018. január 17., szerda

Top 5 Szerda #50

Egy téma, öt könyv, toplista a Top 5 Wednesday keretében.


Sziasztok!
A mai téma egy kissé negatív, ugyanis olyan könyveket kell mutatni, amire már nem nagyon emlékszünk. Átnézve a molyos olvasmánylistámat, nem igen találtam ilyen könyvet, valószínű azért nem szerepel rajta, mert már el is felejtettem. Vagy már olyan régen olvastam, hogy azért nem emlékszem, nem pedig azért, mert felejthető. Úgyhogy olyan könyveket fogok inkább hozni, amikre  bár emlékszem, de nem vesztenék sokat, ha elfelejteném! 2015 óta pontos a lista, úgyhogy onnan kezdtem a válogatást. A T5W Goodreads csoport linkjét ITT eléritek. A molyos zóna linkjét ITT találjátok, ahol megnézhetitek az egyre bővülő bejegyzéseket!

2015 Líra hőségakció. Ezen a héten is. Vele viszont mellényúltam. Mivel ezt sem volt egy vastag könyv, nem sokkal azután neki is álltam, hogy megvettem. A fülszöveg alapján fekete humort kellett volna kapnom, fekete volt is, ám humoros egyáltalán nem. Szarkasztikus és degradáló volt. Ritkán bánom meg, hogy pénzt költök egy könyvre, de ennél minden fillérért kár volt. Már értem, miért adták olyan olcsón.



2015 júliusában sokat álltam sorban egy postán, hát körülnéztem a könyvállványon. Ott találtam őt is. Együtt vettem meg a Tündérkrónikák két részével. Nekem nem tetszett. Tudom, hogy sokan kardoskodtak a folytatás kiadása mellett, aztán meg hisztiztek, hogy miért puhába jelent meg, engem nem zaklatott volna fel, ha nem tudom mi a vége, így sem fogom folytatni. Azóta a saját példányomon már túl is adtam. Sokszor erőszakos és perverz volt, a főszereplő lány nem lopta be magát a szívembe, sokszor nem értettem a tettei mögött húzódó logikát.

2016 év elején nyertem a könyvet, aztán a nyáron el is olvastam. Nem bánom, hogy megnyertem, mert tesóm szerette, engem viszont egyáltalán nem nyert meg. Az alaptörténet még érdekes is lenne, hogy dolgozzuk fel szeretteink elvesztését. De ami szerelmi szál kibontakozott benne, azzal én egyáltalán nem tudok egyet érteni. Eleve az erotikus ás chick-lit könyveket sem szeretem, ezután sem lett jobb a viszonyunk.



Valami kihíváshoz olvastam 2016 nyarán ezt a kötetet. Mindenki felmagasztalta már akkor is, hogy milyen szép, meg szomorú. A borítója gyönyörű, azt meg kell hagyni. Ezért is olyan kár érte! Borzasztó szerelmi kapcsolatok, elképzelhetetlen „ágyjelenet”, erőltetett, felesleges és klisés szerelmi háromszög. Kiszámítható volt és sablonos. Amúgy egy paranormális erotikus történetről van szó. Kár érte, az eleje még jó volt.



2016 év végén szintén egy kihíváshoz olvastam. Ő volt nagyrészt az oka, hogy akkor megfogadtam, hogy csak egy kihívás teljesítése miatt nem olvasok el könyvet. Borzasztó élmény volt, 1.5 csillagra értékeltem anno. Az írónő rendszeresen használta a fokozást nyomatékosításnak a szövegben, amitől az agyamra ment. Eléggé az agyamra ment. Nagyon az agyamra ment. Igazán az agyamra ment. Nagyjából ilyen stílusban volt megírva a könyv fele. Olvasás közben olyan érzésem volt, hogy oldalakat hagytam ki az egészből, mert nem követték egymást logikusan az események. Az eleje pedig kapkodós volt és szétszórt. Nope, soha többet.

Nektek vannak olyan könyvek, amit már elfelejtettek? Vagy épp szívesen elfelejtenétek? Szívesen elolvasnám a gondolataitokat róluk!


fejléc forrásához KATT IDE

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése