2018. január 24., szerda

Top 5 Szerda #51

Egy téma, öt könyv, toplista a Top 5 Wednesday keretében.



Sziasztok!
Úgy tűnik ez a hónap már csak ilyen negatív, ma is kissé bús témával jöttem. Olyan könyveket fogok mutatni, amik nem tetszettek, vagy egynek elmentek, ennek ellenére sok gondolatot ébresztettek bennem, és beszélgetnék róluk. Az eredeti megfogalmazás így hangzik: Books You Disliked but Love to Discuss. A T5W Goodreads csoport linkjét ITT eléritek. A molyos zóna linkjét ITT találjátok, ahol megnézhetitek az egyre bővülő bejegyzéseket!

Ahogy megláttam a kiírást, egyből ez volt az első könyv, ami eszembe jutott. Már megköveztek érte, hogy nekem nem tetszett a könyv, ezt ezután is vállalni fogom, viszont azóta is többször eszembe jutott, és rengeteg gondolatot és érzést váltott ki belőlem. Egyik karakter sem nőtt a szívemhez, sőt, kifejezetten ellenszenves volt számomra. A történet, és a központban lévő festményes/öregedős/gonosz lelkes dolog nagyon látványos volt, de felháborító tettekkel és következtetésekkel nem tudtam egyetérteni.

Komolyan nem akartam betenni, de nem tudok mást választani. Szegény könyvet már annyi negatív listára feltettem, hogy már kezdem sajnálni, de ez van. A múlt hétről tudtam volna áthozni ide könyvet, viszont ismételni nem akarom magam. Ennél a regényről amiatt is tudtam volna anno beszélgetni, mert több dolgot nem értettem benne. Szükségem lett volna magyarázatra. Kezdve attól, hogy miért kellett egy férfi főszereplőt egy picsogó hisztis lénynek megteremteni, akiről eleinte nem is tudtam, hogy férfi. És miért kell az egyetlen értelmes karaktert kifordítani önmagából.  

A harmadik kötetre annyira visszaesett a sorozat színvonala, hogy falhoz tudtam volna vágni. Az első könyvet szerettem, a másodikat már kevésbé, a harmadik pedig feldühített. Akkoriban még nem blogoltam, és nem is voltam könyves közösségnek aktív tagja, így csak magamban dühöngtem. A komplett harmadik köteten végigvitt ámokfutást nagyon szívesen megbeszéltem volna anno valakivel, viszont már nincsenek meg róla az emlékeim annyira, hogy belemenjek egy ilyen beszélgetésben. Viszont újraolvasni se fogom.

Szintén az előző verzió. A filmet láttam előbb, érdekelt, ezért elkezdtem olvasni. Az első tetszett, a második sem volt olyan vészes, bár Tris viselkedése hagyott maga után kivetnivalót. Viszont a harmadik… Annyira felbőszített. Értelmetlen volt számomra és felesleges. Úgy éreztem, hogy csak azért lett így megírva, mert nem akart átlagos befejezést, ezért megírt egy homlokegyenest ellentéteset. Ezzel viszont inkább felidegesítette az olvasóit, mert logikátlan volt.


Ezt a regényt nem szerettem, ez nem titok. Annyi ifjúságra káros döntés és szituáció van benne, hogy biztos nem fogom a gyerekem kezébe adni. Fogj egy csajszit, aki pasik között amerikai focit játszik, ő a vezető, erre jön egy srác, és teljesen összezuhan, azt se tudja, mit kezdjen a jövőjével. Régóta nem tartottam ennyire károsnak egy ifjúsági regényt.



Kíváncsi lennék a ti listátokra is! Ha van kedvetek, írjátok meg kommentben! A fenti linken nézzetek be a zónába, biztos, hogy a többiek is érdekes listákat hoztak össze!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése