2018. február 11., vasárnap

Beszélgetés a könyvkarakterekről (Kocsmatúra #5)


Sziasztok!
Szeretnélek meginvitálni titeket egy kis beszélgetésre, elmélkedésre! Az első körre mindenki a ház vendége, ha épp megunnátok a szövegelésemet, hátul találtok egy darts gépet és egy csocsó asztalt, ha kiszórakoztátok magatokat, várunk vissza! Úgy gondoltam, hogy ma szívesen beszélgetnék veletek arról, hogy számomra mitől jó egy könyvkarakter? Leírom, hogy mit szeretek vagy éppen mit nem szeretek látni, és szeretném, ha ti is megosztanátok velem véleményetek a témában.
Az, hogy a szereplőnek milyen jellemvonásai előnyösek, nagyban függ attól, hogy milyen műfajban olvasunk. Egy romantikus realista regényben nem az lesz szimpatikus, hogy képes szemrebbenés nélkül megölni egy másik embert, akár önvédelemből, mert nem ez a célja a könyvnek. Egy férfi és egy női, de egy főszereplő és mellékszereplő esetében sem szabad ugyanazokat a jellemzőket keresnünk, mert az káoszt hozhat a regényben. Meg kell találni a megfelelő keveréket, hogy a könyv élvezhető legyen.
Ha egy mellékszereplő erősebb személyiség, mint főhősünk, abban az esetben a főszereplő nem tűnik kompetensnek, így az eredményei is megkérdőjelezhetők. Én így jártam Alexandra Bracken: Sötét elmék sorozatával. Rubyt egész végig kevésnek éreztem, de azután meg főleg, hogy Vida belépett a képbe. Az ő jelleme és tettei sokkal jobban illettek volna egy vezéregyéniséghez, mint Rubyé. Vida kiállása magabiztosabb volt, igaz, hogy hallgatott Rubyra, de ha kettejük között alakult volna ki hatalmi harc, úgy vélem, hogy többen álltak volna Vida mellé. Csak azért került Ruby a központba, mert ritka képességgel rendelkezett, emiatt különlegesnek számított, mert erős volt. Mármint nem ő, csak a képessége, amit nem szívesen használt, amit meg is értek. Emberileg semmi bajom nem volt vele, de ahhoz, hogy úgy érezzem, helye van vezető pozícióban, kevesebb „nem akarom megtenni, de kénytelen vagyok” típusú döntés, és több magabiztos elhatározás kellett volna. Igaz, hogy a másik lánynál, Vidánál nem hallottuk a háttérben húzódó kétségeket, de pont emiatt voksolnék rá, mert nem is tűnt olyannak, aki sokat agyal ezen.


Az is nagyon fontos, hogy képesek legyünk eldönteni egy szereplőről, hogy férfi vagy nő. Jártam már úgy, hogy történt egy kimenekítési akció a könyv első pár oldalán, egy magabiztos, bátor, erős karakter legyőzött minden őrt, elért a cellához, ahol egy picsogó, hisztis, ijedős, kétbalkezes egyénnel találkozott. Az egyiken csuklya volt, a másiknak nem mondták el a nevét. Magyar szöveg volt, így a she/he sem segített a beazonosításban, elkönyveltem a rabot nőnek, a megmentőt meg férfinak. Aztán amint kiértek a várból kiderült, hogy éppen fordítva van. A férfi szereplő annyi férfias vonással sem rendelkezett az egész könyv alatt, mint a kisujjam. Nem vagyok a szélsőséges hímsovinizmus és feminizmus híve. Hiszem, hogy mindenkinek joga van arra, hogy úgy éljen, azt dolgozzon, ott lakjon, ahol, és akivel akar. De fontosnak tartom, hogy egy könyvben, ha ezt semmi nem indokolja, maradjunk meg a klasszikus értelemben vett férfi-női jellemzőknél, mert jelen esetben a férfi a nőkhöz vonzódott. És itt most nem arra célzok, hogy a nő legyen gyenge, és várja, hogy megmentsék. Én úgy gondolom, hogy egy nő is képes ugyanazokat elérni, mint egy férfi. Viszont egy férfi ne álljon neki hisztizni felesleges.
Több helyről hallottam, jobban mondva olvastam mostanában, hogy az „erős női főhős” kifejezés zavarja őket. Én megmondom őszintén, kifejezetten szeretem, ha egy könyvben ilyen főszereplővel találkozom. Úgy vettem észre, hogy a legtöbb esetben női karakterek útját követhetjük az ifjúsági és YA könyvekben, amikből az utóbbi időben többet olvastam. Ahhoz, hogy számomra élvezhető legyen a regény, mindenképp fontos alkotóeleme, hogy a főszereplő karakterével rokonszenvet érezzek. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy erős legyen, nem fizikai értelemben, hanem mentálisan. Hozzátartozik még az igazsághoz, hogy általában fantasyt olvasok, amiben, sok esetben háború van, nincs más választása hősünknek, minthogy erős jellemzőkkel legyen felruházva, különben már a küldetés elején elbukja a dolgokat. Az, hogy egy női karakter erős, nem csak abban mutatkozik meg, hogy képes fél kézzel, mágia segítségével legyűrni ellenfeleit, hanem, hogy képes olyan döntéseket meghozni, amik a jövő szempontjából fontosak, de a jelen helyzetben rá nézve negatívan hathatnak. Ha intelligens módon képes átgondolni a helyzetét, okos döntéseket hoz, és felelősséget vállal a tetteiért. Ha nem hisztizik. Ha képes a közösség javát a saját jóléte elé helyezni.
Bár ez egy ingoványos terület, mert van, hogy pont emiatt válik ellenszenvessé. Sok minden múlik a körítésen. Olvastam már olyat, hogy épp az volt a helyes döntés, hogy a családját előrébb helyezte hősünk, mint a társadalom érdekeit, de azt is úgy tette, hogy mindent megtett azért, hogy az éppen aktuális konfliktus helyreálljon, de nem maradt ott, hogy ő irányítson, hanem rábízta egy olyan emberre, aki képes ezt a terhet viselni, és családja megmentésére sietett. Ez is azért volt jó, mert minden tőle telhetőt megtett azért, hogy mindkét oldal jól járjon.


Ritkán olvasok olyan könyvet, ami nem fantasztikus elemekből épülne fel, ám éppen most fejeztem be egy ifjúsági regényt, ami a valóság talaján játszódott. Ennek olvasása közben is felmerült bennem egy dolog a témával kapcsolatban. Annak ellenére, hogy a könyvet élveztem, úgy vettem észre, hogy a főszereplők mind egysíkúak és felszínesek voltak, mindegyik karakternek kiemelték egy tulajdonságát, és azt felnagyították, emellett mindegyiküknél ki volt emelve, hogy milyen szépek. A mellékszereplők jellemvonásai sokkal szélesebb skálán mozogtak, érdekesebb múltjuk volt, jobban megalapozták az ő viselkedésüket és szerepüket a történetben. Még az is lehet, hogy ha néhány mellékszereplő lett volna főszerepben, jobban élveztem volna a történetet.
Nekem nem az a fontos, hogy egy-egy jellemző fel legyen nagyítva, és azáltal legyen számunkra megerősítve, hogy igen, ő az, akinek ezt vagy azt el kell végezni. Az összkép a fontos. Azt szeretem, ha egy szereplő több tulajdonsága is megvilágításra kerül, nem csak külső, hanem belső is. Ha ismerem a motivációit, és elhiszem, hogy ezek elég nagy erőt adnak neki, hogy képes legyen elvégezni a feladatát. Fontos számomra, hogy elhiggyem, hogy együtt tudjak érezni a karakterrel, hogy drukkolni tudjak neki, mert látom, hogy ő is ezt akarja. Ha a karakter csak kötelességből tesz valamit, azzal sincs baj, csak legyen kikövetkeztethető a történetből, hogy ő itt most épp nem azért tesz valamit, mert hisz benne, akkor nem lesz hazug érzésem vele kapcsoltban.
Ezek a fenti jellemzéseket mind a jó, mind a gonosz karakterekre egyaránt értelmezhetitek. Ha egy gonosz karakter csak azért tesz gonosz dolgokat, mert meg van mondva, hogy ő gonosz, attól még nem lesz legalizálva a gonoszsága. Senki sem lesz indok nélkül rossz. Mindegy, hogy a pénz motiválja, vagy a hatalom megszerzése, vagy bosszúvágy, de kell lennie a háttérben valami, amitől valaki amellett dönt, hogy meggyilkolja, leigázza társait. Azt szeretem a legjobban, amikor valaki jónak van beállítva, de érzed, hogy itt valami nincs rendben, és a végén ki is derül, hogy a benned lévő kétes érzés vele kapcsolatban igaznak bizonyult.


Számomra azok a jó karakterek, akik nem hisztiznek, fejlődésre képesek, tudnak gondolkodni, értelmes döntéseket hoznak, ha mégis hibásnak bizonyul, akkor pedig nem hárítják másra a felelősséget, hanem vállalják a következményeket. Legyen érdeklődő, kíváncsi, ne fogadjon el semmit, amiről nem bizonyosodott meg saját maga. A saját jellemvonásaikat is képesek legyenek újraértelmezni, és ne ragaszkodjanak makacs módon egy hibás filozófiához, ha a bizonyítékok azt mutatják, hogy nem ez a jó irány. Az, hogy valaki bátor vagy félős, fizikailag erős vagy gyenge, a karakter szempontjából számomra teljesen lényegtelen. Nekem az a fontos, hogy a motivációja és a személyisége, vagy annak fejlődése összhangban legyen. Nekem a „kiválasztott” típusú főhősökkel sincs bajom, ha jól kidolgozott koncepcióban találkozom vele. Az, hogy valaki kiválasztott lett és egyből elfogadja, hogy a világa megváltozott, és nem kérdőjelez meg semmit, egyből központba kerül és meg is állja a helyét, az számomra hiteltelen. Legyen tanulási időszak, legyenek kérdései, akarja tudni, hogy mi is történik vele, hibázzon.
Itt ismét felmerült a hitelesség kérdése. Ez számomra az egyik legfontosabb. Ha nem érzem hitelesnek, nem tudok vele azonosulni, az egész eseménysorozatot hamisnak érzem és a történetbe se tudom magam teljes lendülettel belevetni, mert folyton az van a fejemben, hogy nincs összhangban az események menete és a szereplőnk jelleme. Egy másik dolog, amit észrevettem magamon, hogy nem is tudom olyan gyorsan olvasni azokat a könyveket, ahol a szereplőkben nem tudok hinni. Hiába van izgalmas cselekmény, ha a szereplő inkompetens vagy hiteltelen, az számomra nagyon el tudja venni a kedvemet a történet olvasásától.


Az utóbbi időben nagyon sok jó karakterrel találkoztam. Ott van például Tamás tábornagy (Brian McClellan: Lőpormágus-trilógia), aki egy erős mágikus képességgel rendelkező katona, akinek eleinte semmi más nem fontos, csak a bosszú és az országa hierarchiájának megváltoztatása, a béke megteremtése. Ám a harmadik részre képes átértékelni magában az események hatására a dolgokat, és olyan döntéseket hoz, amivel számomra hitelesebbé tette a személyiségét. Ott van Shara (Robert Jackson Bennett: Isteni városok), akit a tudományos kíváncsisága tett számomra hitelessé, ő sem félt bepiszkolni a kezét, átlátta a motivációkat, és olyan döntéseket hozott, ami a saját boldogulását ugyan megnehezítette, de mások életét akár megkönnyítheti, ez majd a következő részekből kiderül. Nemezist (S. J. Kincaid: A kárhozott) is ide sorolnám. Ő olyan élethelyzetbeli változáson megy keresztül, ami alapjaiban rengeti meg világnézetét, viszont képes a saját tapasztalatai alapján újraértékelni magában önmaga szerepét a társadalomban. Mindemellett fizikailag is erős, és elég karakán személyiség, hogy vezető legyen.
Azt hiszem jócskán elbeszéltem az időt, átadom most már nektek a terepet. Összességében azt vettem észre, hogy azokat a jellemzőket szeretem a könyvkarakterekben, amit az életben is keresek másokban. Ti hogy vagytok ezzel? Milyen szereplőkkel, szereplőkről szerettek olvasni? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése