2018. április 30., hétfő

Könyvfesztiválon jártam!


Sziasztok!
Már egy hét is eltelt azóta, hogy kint jártam a Millenárison, életemben először! Ebből a bejegyzésből megtudhatjátok, hogy mennyire sikerült tartani magam az Előzetes Tervhez, amit a Könyvfesztivál előtt megosztottam veletek! Hatalmas élmény volt, bár én még ennél is nagyobb tömegre számítottam. De vissza az elejére!
Vasárnap reggel, már az ébresztő órám előtt felébredtem, így bőven volt időm mindent elrendezni, amit akartam. Tök jó ütemben végeztem, nem kapkodtam, ezért már a napom is jól indult. 8:42 perckor indultam a székesfehérvári vasútállomásról és fél 10 fele értem a Délibe, ahol még vártam egy kb. 10 percet, hogy Győrből Anna barátnőm vonata is befusson. Nagyon szép idő volt már akkor is, mikor indultam, így egyáltalán nem bántam, hogy rövidgatyába mentem. Volt rajtam egy vékony pulcsi, de azt már a Déliben nem vettem fel. A hétvégét a páromnál töltöttem, viszont már Győrbe készültem haza. Mivel tudtam, hogy cuccokkal jól megpakolva fogok hazaérkezni, ezért próbáltam minimalizálni a táskámat. Viszont így is hátitáskával mentem, valamint két könyv is volt nálam, amik ott találtak magunknak új szerető otthont.


Indulhatunk!
A lényeg, hogy volt cuccom bőven, és én is tudom, hogy ilyen helyre hátitáskával menni bunkóság, de nem tudtam, mit csinálni, mivel nem itthon töltöttem a napot. Viszont épp ezért, az ebook olvasómat vittem magammal, mert súlyra és helyre is kisebb, mintha egy könyvet cipelnék. Szerencsére gyorsan eltelt így a vonatút, hamarabb is, mint számítottam rá. Megjött Anna, bementünk kávézni a Frei kávézóba, ami a Mammutban található. Kicsit elszüttyögtük az időt így az első programra, a Kafka a tengerparton-ra már nem értünk oda, csak 10 perccel a kezdés előtt, és én nem gondoltam, hogy ezek konkrétan zárt termekben vannak, azt hittem, hogy utólag is be tudunk majd ülni, így viszont nem akartuk zavarni az előadókat. A következő programról meg a látvány miatt teljesen megfeledkeztem, a Gasztroklalandozásra sem jutottunk el ezért. Ha esetleg láttátok ezt a két programot, meséljétek el, milyen volt!
Így a fantasys beszélgetés volt az első, amire beültünk, az viszont 12:30-kor kezdődött, volt időnk bőven. Először is, elmentünk a Galaktika standjához, ahol átvehettem Jodi Taylor időutazós sorozatának második részét, a Visszhangok szimfóniáját, ami csak úgy suttyomban jelent meg, és én nagyon örültem neki! Hamarosan elolvasom, és be is számolok nektek róla, az első rész tetszett, nagy reményeket fűzök ehhez is! Közben körbejártunk többször is, minden játékon részt vettünk, amit láttunk, Akadémia kiadónál hírlevél feliratkozás fejében bögrét is kaptunk, mindenhol szavaztunk, jól elszórakoztunk. Időközben az első könyveladást is letudtam, Laurell K. Hamilton: Bűnös vágyak című regénye új helyre került! Szerencsére hamar megtaláltuk egymást. Anna barátnőm az egyik játékban nyert is, mint múlt héten megtudtam! Volt értelme játszanunk!


A feliratkozásért kapott bögre
Nem akartam már az elején összeszedni az összes új szerzeményemet, de hát az előjegyzetteket csak át kellett venni! Úgyhogy ezután a Fumax – Főnix standjához vettünk az irányt. Itt rátettem a kezem Gabriella Eld: Érzések Jordan számára című könyvére, Gabi volt olyan kedves és dedikálta is a számomra. A másik előjegyzésem pedig V. E. Schwab: Viszály című regénye volt. Még nem volt dél, de nálam már három könyv volt, ami húzta a vállam. Sőt négy, mert egy még volt nálam reggelről. Itt Gabival és Annával (Lap lap után blog) volt időnk kicsit beszélgetni, de annyira sokan voltak, hogy mindenhol útban éreztem magam, köszönhetően a hátitáskámnak is. A. M. Aranth-tal is szívesen váltottam volna pár szót, de ő is elfoglalt volt a vásárlókkal, így úgy gondoltam, majd délután visszajövök kicsit még.


Előrendeltek és az ingyen kávé
Elmentünk egy újabb körútra, beszereztem pár könyvjelzőt, a legtöbbet Dorkának. Kint a Book24 standjánál alkalmazás letöltésért kávé járt, hát ezt nem hagyhattuk ki! Kint ücsörögtünk az árnyékban, iszogattuk a kávét, néztük a tömeget, sajnáltuk szegény Haribo macis emberkét, hogy biztos nagyon melege van. Aztán dél után egy kicsivel elindultunk a fantasys beszélgetés felé, mert előtte akartam még lebonyolítani az eladást.
És képzeljétek, eltévedtem. Az emeleten volt az előadás, én pedig jóhiszeműen azt hittem, hogy az a kávézó melletti terem az, felmentem. Út közben összefutottam Niitaáék bandájával, akik épp azt beszélték, hol egyenek. Viszont én siettem, jó lett volna kicsit megismerkedni a többi bloggerrel, akik ott összeverődtek, de nem akartam elkésni. Szóval felmentem a kávézóhoz, és látom, hogy ez tuti nem az lesz, viszont onnan nem lehetett átmenni a másik oldalra, kicsit így is késésben voltam, mert negyedre beszéltük meg az eladást. Tiszta stresszbe tettem magam. Aztán valahogy lekászálódtam, és utólag azt is belátom, hogy tök kerülő úton mentem, mert a másik oldalon is le tudtam volna menni, utána meg fel, de helyismeret nulla, most voltam először, majd legközelebb már jobban kiismerem magam.
Odaértem, Anna is odaért, mert közben ő is intézte ügyes – bajos dolgait, bement nekünk helyet foglalni. Én meg vártam. Aztán jön a telefon, hogy valami nem kóser, körülnézek, és látom, hogy a vevőm is épp ott kevereg, ahol én is keveregtem az előbb! Integetek, megláttak, lejöttek, minden happy. Ők egyébként Cassandra Clare: Mennyei tűz városa című könyvet vitték magukkal tőlem. Közben nagy véletlenül még Balázzsal is összefutottam, sajnos sokat nem tudtunk beszélgetni, mert pár perc múlva kezdődött az előadás! Nagyon tetszett, sok érdekes információt hallgattunk, bár sok téma a molyon is megy nap, mint nap, de élveztem és örültem az új könyvbejelentéseknek. Erről részletesen nem szeretnék beszélni, mert az ekultura.hu csapata feltette Youtube-ra az egészt, belinkelem, nézzétek meg, érdemes. Belinkelem a Deltásat is, ő is érdekes dolgokat mondott. Amit én hiányolok, az a több résztvevő ezen a beszélgetésen. A Fumax, a Gabo és az Agave képviselői voltak itt, mint az elmúlt pár évben mindig. Egy sokkal intenzívebb beszélgetés és vita alakulhatott volna ki, ha mondjuk, itt van a Delta, a Főnix könyvműhely, ne adj isten a Galaktika.


A negyedik program, amit felírtam, Nádasdy Ádám új Shakespeare fordításainak bemutatójára meg esélyünk se volt elmenni, mert akkora balfék vagyok, hogy az időpontokat nem néztem meg. Egy időben volt a fantasys beszélgetéssel, ami engem azért jóval jobban érdekelt. A fenti beszélgetés végén, mikor kijöttünk, már mindenki Pierce Brown-t várta, én még nem olvastam tőle, és nagyon kellett már pisilnem (Így jár az, aki egy liter folyadékot megiszik egy ültő helyében), de ahogy haladtunk kifele, nem is bánom, hogy nem akartam részt venni. Akkora tömeg állt sorba, eszméletlen. Viszont le a kalappal, mindenki nyugodtan állt a sorban, nem volt tülekedés, tömörülés, respect.


Ezután elmentünk enni, ismét a Mammutban kötöttünk ki, sokat agyaltunk, hogy végül is hol együnk, aztán az Burger Kingre esett a választás. Balázs elkísért minket a Mammutig, közben megvitattuk a könyvjelzőt adományért osztogatós emberek rámenősségét, és azt, hogy ez mennyire nem szép, hogy anélkül akarnak rád erőltetni valamit, hogy nem mondják el, hogy miért is akarják odaadni. Ettünk, ittunk, aztán visszamentünk, hogy még beszerezzem a többi könyvet, amit szerettem volna. Szanáltam a terveim közül. Amit igazán nagyon szerettem volna, azt sajnos nem találtam, Katherine Arden: A medve és a csalogány című regényét egyszerűen sehol sem találtam. Mint utólag megtudtam, az Európa standjánál volt. Hát itt nem kerestem Alexandra kiadós könyvet, ez igaz. Viszont jártam bent, és akkor sem tűnt fel. Mindegy, majd máskor.
Megnéztem Naomi Alderman: A hatalom című regényét is, de aztán arról is letettem. Félek, hogy nem nekem való, majd könyvtárból kiveszem. Megnéztem még a Twister média kiadónál a könyvkabátokat is, nagyon szépek voltak! Szerintem, ha még egyszer odavetődtem volna, nem hagytam volna ott! Ezután visszatértünk a Fumax – Főnix standjához, ahol két könyvet mindenképp meg szerettem volna venni, viszont, ha veszek hozzá egy harmadikat, akkor nagyobb a kedvezmény. Ezért lett a végső kupac a következő: Gabriella Eld: Talpig feketében; Django Wexler: Az ezer név; Rivers Solomon: Kegyetlen szellemek. Aztán még a Fumaxnál sem tudtam otthagyni Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit című kisregényét. Kicsit talán kiakasztottam a srácokat a Fumaxnál, de azért csak elhoztam a könyvet! Májusban Szandival tervezzük is elolvasni! Ráállok az idén beszerzett könyveimre, mert nagyon gáz az olvasottsági arányom.


A végeredmény
Gabival nagyon jót beszélgettem még itt a standnál, bízom benne, hogy Könyvhéten is ejthetünk egy ilyet! Nagyon szeretem, hogy az íróink ilyen közvetlen és kedves emberek! Tényleg ne féljetek odamenni hozzájuk, azért járnak ilyen rendezvényre, mert szeretnek olvasókkal találkozni, beszélgetni. Tapasztalatból mondom, hogy én is kissé fostos vagyok, először tavaly beszélgettem íróinkkal, és annyira izgultam, hogy most mi lesz! De mindenki roppant mód közvetlen és kedves volt!
Ezután már hazafele vettük az irányt, rengetegen voltak a vonaton, de szerencsére volt helyünk. Igaz, hogy elég nehezen tudtam a lábamat elhelyezni, este negyed hét fele szálltam le a vonatról, természetesen a helyi járat egy pár perccel korábban ment el, így hazasétáltam. Mivel jó idő volt, nem számít. A szökőkút Győrben zenére váltakoztatja a mintáját, nagyon baró, ha egyszer erre jártok, nézzétek meg! Négy utcazenész is zenélt a sétáló utcán, a Paff a bűvös sárkánytól, valami szerb hangzású dalig minden volt. Eleve jó kedvem volt, de így aztán még inkább az lett! Nagyszerű lezárása volt a napnak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése